Siófoki Járásbíróság

Cím
8600 Siófok, Kele u. 2. (Az épület akadálymentes.)
Levelezési cím
8600 Siófok, Kele u. 2.
Központi telefonszám
+36 84 519 240
E-mail cím
siofokijb@birosag.hu
Elnök
Dr. Szarka Balázs
Elnökhelyettes
dr. Révfy Éva

Ügyfélfogadási rend

ÜGYFÉLFOGADÁS
8600 Siófok, Kele u. 2.

Földszint, 17. sz. iroda
Kedd: 8 óra és 15 óra között
Egyéb napokon: 9 óra és 11 óra között
Ügyfélsegítő Szolgáltatás
Kedd egész nap.

Az igény a bíróság létesítésére 1929-ben merült fel. A város ekkor az Enyingi Bíróság illetékességéhez tartozott. A bíróság a Fő u. 94. alatti épületben kezdte meg önálló működését 1952-ben, a kiköltözés után a házat az IM üdülőnek alakította át, ma is akként használják.  A bíróság 1978-ban Elekes László építész tervezte, új épületbe költözött.

A négyszintes, vasbetonvázas, paneles épület már megfelelt a kor elvárásainak. A tervező munkáját dicséri, hogy e terv alapján épült a Bajai Városi Bíróság épülete is. Nagytermében a magyar jogtörténetet szimbolizáló dombormű látható.

 

A bíróság adatkezelési tájékoztatója ITT tekinthető meg.